Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok

 Kodály Zoltán 1882 és 1967 között élt, zeneszerző, zenetudós, zeneoktató és népzenekutató volt, háromszor kapott Kossuth-díjat, emellett a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja, majd később igazgatója is volt. Nem csak „világi” zenéket komponált, munkássága során két egyházzenei folyóiratot is létrehozott a katolikus egyházzene megreformálására.  Tagadhatatlan tehát, hogy egyházzenei műveinek jelentősége igazán fontos.

A Jézus és a kufárok egy vegyeskari a cappella, melyet Kodály 1934-ben komponált. Ez a zeneszerző egyik legnagyobb szabású a cappellája. Egy hatalmas motetta, melynek a középpontjában a diszharmónia kétfélesége áll. Ez a kiemelkedő mű, nehézsége miatt nagy kihívást jelent nem csak a kórusnak, hanem a karvezetőnek is egyaránt. Szerkezeti, formai és tartalmi egysége tökéletes, mesteri, sokan úgy gondolják, ez Kodály kórusművészetének betetőzése.

A mű János evangéliumából merítette szövegét, szó szerint egyetlen Bibliában sem találni meg. Öt egységből áll. Magában hordozza az aranymetszés exponált dramaturgiáját, melyet több Bartók-kompozícióban is felfedezhetünk.

Különösen tetszik ebben a kórusműben, hogy magyar nyelvű, és bár sokszor a szöveg nehezebben érthető, mivel nem idegen nyelven van, az érzelmek sokkal jobban átjönnek a szöveg által. A szövegfestés pedig még élvezetesebbé teszi a művet,

szinte magunk előtt látjuk a bibliai történetet, amikor Jézus kikergeti a pénzváltókat és az árusokat a templomból.

Átérezzük az ott uralkodó hangzavart, és még Jézus érzelmeit is megtapasztalhatjuk.

A mű dallama fennkölt, és fülbemászó, a folyamatosan ismétlő, például az

„és kötélből ostort fonván, kihajtá őket a templomból”,

vagy a

„rabló”

szövegrész pedig ezt csak még jobban megjegyezhetővé teszi, az ember szívesen hallgatja. A hol elhalkuló, hol felhangosuló, néha pedig elhallgató zene végig fenntartja a hallgatók figyelmét, hiszen nem „álmosítja” a monotonitás.